Fenntarthatóság

           A Római Klub a hetvenes évek elején jelentést készített arról, hogy mi várható a 21. században, ha minden - a népesség növekedése, a környezet szennyeződése és az erőforrások hasznosítása - úgy folytatódik tovább, ahogy a 20. század hatvanas éveiben megindult. A jövőre vonatkozó számításokat és előrejelzéseket A növekedés határai című jelentésben publikálták 1971-ben. Megállapításaik szerint biztosra vehető egy globális ökológiai katasztrófa a 21. század közepén vagy második felében. 1972-ben a Massachusetts Institute of Technology egyik kutatócsoportja hasonló címmel[1] és a Római Klub jelentéséhez hasonló tartalommal adott ki egy könyvet. E jelentések hatására fogalmazta meg a Brundtland Bizottság a fenntartható fejlődés definícióját, miszerint: „A fenntartható fejlődés olyan fejlődés, amely kielégíti a jelen generációk szükségleteit anélkül, hogy veszélyeztetné a jövő generációk igényeinek kielégítését." (Kiss, Pál, 9. oldal)

              Nehéz addig értelmezni ezt a definíciót, amíg nem határozzák meg a következő fogalmakat: fejlődés és a jelen generációk szükségletei. Vajon fejlődés-e az, amikor a világ GDP-je növekszik, de mellette éhen halnak gyermekek a világban? Zsolnai szerint a Pareto-szabály rendkívül szigorú, ugyanis nem enged semmiféle áldozatvállalást, ezáltal alkalmatlan a gazdaság változásainak megítélésére. Helyette inkább a Rawls-elvet kellene használni, amely szerint a mindenkori legrosszabb állapotváltozó értékében bekövetkezett pozitív változás tekinthető javulásnak. Meg tudja azt valaki is mondani, hogy mennyi a jelen generációk tényleges szükséglete? Zsolnai hivatkozott Gandhira: „A Föld eleget terem ahhoz, hogy kielégítse minden ember szükségletét, ám nem minden ember mohóságát" (...) „Ami atyáink számára még fényűzés volt, számunkra életszükségletté vált." (Zsolnai 2001, 32. oldal) A buddhista közgazdaságtan a mennyiségi fejlődés helyett a minőségi fejlődést tartja elfogadhatónak.

 

                 Válság

           A válság nem más, mint változás. Egy olyan átrendeződés, mely következménye a korábbi gazdasági folyamatoknak. Ezek a gazdasági tevékenységek mindig tudatosak, de csak kevesen látják az összefüggéseket. Megfigyelve az 1929-33-as és a 2009-es világválságot, láthatjuk, hogy mindkét eset egy pénzügyi kártyavár építésével kezdődött, amely - amikor eljött az idő a tulajdonstruktúra átrendezésére - összeomlott. Más szóval: az ilyen válságot mesterségesen gerjesztik a vagyon újrafelosztása végett. Ez tulajdonképpen a háborúk egyik formája, és mindenképpen erőszakkal jár. Az eddigi jólétünk ugyanannak a pénzbőségnek köszönhető, mint ami a pénzügyi válságot okozta.

           Mi tehát a mögöttes ok? Ennek kapcsán (is) figyelmet érdemelnek a Dalai Láma buddhista értékrendtől áthatott szavai: „A probléma ott keletkezik, amikor a pénzkeresés, mint motiváció, önmaga lesz a végcél. Amikor ez bekövetkezik, szem elől tévesztjük, hogy valójában miért is keressük a pénzt - hogy ellássuk magunkat azokkal az eszközökkel, melyek segítségével megvalósíthatunk valamit. A pénz önmagában csak egy darab papír. Értékét az adja, hogy mi, a társadalom, felruházzuk azzal, ami értékessé teszi. Valódi értékét csak az alapanyag ára és a nyomtatás költsége adja. Tudom, ostobán hangzik, amit mondok, de néha nem árt megemlíteni ezt az egyszerű tényt. A pénz önmagáért való hajszolásával az a baj, hogy soha véget nem érő mohóságunk áldozatává válunk. Azután soha többé nem lehetünk elégedettek. A pénz rabszolgái leszünk." (Dalai Láma, Cutler, 57. oldal)

              A pénzügyi válság után jött a recesszió, a gazdasági válság. Mindezek majd a szociális és társadalmi válságokat vonnak maguk után. Mihelyt javul majd a világ gazdasági helyzete, jön majd az olajválság. Mi több: biztosan haladunk egy ökológiai válság felé. A mostani gazdasági válság lelassította a világot azon az úton, melyen egy ökológiai katasztrófa felé halad. Kevesebb kőolajat fogyasztunk, és csökkentek az igényeink más nyersanyagok iránt is. Ez a folyamat a 2009. évi kőolajárakban is tükröződik. „... a történelem folyamán minden nagy birodalom összeomlott. Nyilvánvaló módon a jelenlegi pénzbirodalom sorsa is ez lesz, ez egész világot gyarmatosító egységes világgazdasági rendszer széjjel fog esni. Fennmaradhatunk-e és hogyan, fölbomlás és a már jelenlévő ökológiai katasztrófa kiteljesedésének idején? Az a dolgunk, hogy előre felkészüljünk rá." (György 2000, 148. oldal)

 

               Bankrendszer

            A buddhista értékrendet követők talán a tőke szerepének megítélésében különböznek leginkább a protestáns etikát vallók véleményétől. Mindkét vallás elveti a mértéktelen fogyasztást, ám amíg a protestánsok a megtakarításokat elteszik (befektetik) a jövő generációjának, addig a buddhizmus inkább arra fekteti a hangsúlyt, hogy hol és miben lehetne ezzel a megtakarítással jobbítani a jelen körülményeit.

               Mint azt már említettem: a buddhizmus - mely hangsúlyt helyez a függőség elkerülésére - nem támogatja kölcsönök felvételét, még akkor sem, ha ezzel halasztást szenvednek a gazdaság fejlődési lehetőségei. Zsolnairól írták a Népszabadság cikkben, hogy: „Tudatosan kell arra törekednünk, hogy ne legyünk függők, mondja, ő például sose vett fel hitelt, és másfajta kötödésektől is megszabadult." (Kazai 2007, Népszabadság) Ha valamely buddhista gazdaságban mégis keletkezik megtakarítás, akkor annak irányítói helyi befektetéseket és kezdeményezéseket támogatnak. Ezeket a pénzmozgásokat helyi, átlátható és biztonságos regionális szövetkezetek helyeznék ki. Bár nem buddhista kezdeményezés, mégis - a kulturális rokonság okán - említésre méltó az indiai szegények bankja. Ugyancsak szót érdemel a már itthon is szerveződő szívességbank. Mindkettő elfogadható buddhista szemmel is.

           „Sok helyen közösségi bankok és hitelforrások létesültek, növelve ezzel a helyi vállalkozások számára rendelkezésre álló tőkét és lehetővé téve, hogy az emberek a pénzüket saját közösségükben vagy annak szomszédságában fektessék be, és nem távoli vállatokba. A »vásárolj helyi terméket« mozgalmak segítik a helyi vállalkozók fennmaradását akkor is, ha erősen támogatott nagyvállalatokkal kell versenyezniük. Az ilyen mozgalmak megóvják a pénz elszökését a helyi gazdaságból és segítenek ráébreszteni az embereket a rejtett költségek létére, amelyek az olcsóbb, de távoli áruk vásárlása esetén a környezetet és a közösséget sújtják." (Norberg-Hodge 1997, Magyar Szemle, Online) A kis helyi bankokat bekebelező nagy bankok bizalmatlanok a korábban megbízhatónak tartott ügyfelek többsége iránt. Vonakodnak a kisvállalkozások támogatásától, inkább kölcsönöznek egyetlen nagyobbnak, és szívesebben támogatnak bármiféle ipari vállalkozást, mint mezőgazdaságit. Ez a gondolkodás mérhetetlen károkat okoz a kis, családi méretű vállalkozásoknak a falvakban és a városokban egyaránt.

 

               Tőzsde szerepe        

           Vajon igaz-e az az állítás, miszerint a részvények vásárlása hosszú távon a legnyereségesebb befektetés? Főleg ha figyelembe vesszük azt a tényt, hogy vajon meglesznek-e még a mai cégek 20 év múlva. Ha megnézzük Dow Jones-grafikon múlt századi árszínvonal-alakulását, akkor azt láthatjuk, hogy csak 1966-ra éri el újra a 29-es árszínvonalat. A tőzsdék szélsőséges kilengéseit nem csak a spekulációk, hanem a piacok növekedése miatti átláthatatlanság is okozza. Ma a világban már ötéves ciklusokban sem tudnak gondolkodni a vállalkozások és a befektetők, nemhogy a 20 éves hosszú távban. A régi és a jelenlegi tőzsdék inkább hasonlítanak egyfajta kaszinóhoz, ahol hosszú távon mindig az „osztó" nyer. Mert az biztos, hogy akik irányítják a piacokat - nem mindig etikus és/vagy törvényes eszközökkel -, azok jól fognak járni.

           Buddhista szempontból az lenne a szerencsés, ha a részvényvásárlások elsődleges célja nem a spekuláció, hanem a tulajdonszerzés lenne. A tőzsde legyen csak egy piac, ahol a tőke találkozik vállalkozói szellemmel, és az áru gazdát cserél.

Dow Jones Industrial Average (DJIA)

(Az adatok inflációval korrigáltak)

(www.dlph.blogspot.com)

 

              Szabadkereskedelem

           Nehéz belátni, hogy egy gazdag és egy szegény ország szabad kereskedelme hogyan lehet előnyös, ha mindkét fél a komparatív előnyök gondolatát követi. Egy-egy ügylet kapcsán igazuk lehet, de - nemzetgazdaságok egészét és hosszabb időtávokat vizsgálva - a komparatív szemlélet jegyében létrejött ügyletek nyomán nem annyira az előnyök, hanem a regionális különbségek mélyülése látható. „A kormányok abban a hitben támogatják a szabadkereskedelmi politikát, hogy a globalizáció meggyógyítja országuk beteg gazdaságát. Ehelyett éppen ellenkezőleg, korlátozniuk kellene azon termékek behozatalát, amelyeket helyben is elő lehet állítani. Ezzel meg lehetne védeni a munkalehetőségeket és a helyi forrásokat a nemzetek felettiekkel szemben." (Norberg-Hodge 1997, Magyar Szemle, Online) Csáki György Paul Bairoch-t idézve világított rá, hogy a gazdaság védelme nem feltétlen gátja a fejlődésnek. „Akárhogyan is, a XIX. század története - sokkal inkább, mint a XX. századé - rávilágít arra, hogy a nemzetközi kereskedelem liberalizmusa több negatív hatással járt, s ellenkezőleg, a protekcionista intézkedések alapvetően pozitív hatással jártak." (Csáki, 28. oldal)

           A multinacionális cégek nagyobb profitot visznek ki az őket befogadó országokból, mint amennyi adót és bért ott fizetnek. A helyi vállalkozókhoz képest adó- és járulékfizetési kedvezményekben részesülnek. Mivel a helyi vállalatok ilyen támogatást nem kapnak, nem tudják túlélni a vetélkedést. A befektetők sokszor a befektetett tőkét abban az országban veszik fel kedvezményesen kölcsön formájában, amelyik országban éppen befektetni kívánnak, míg a kis- és középvállalkozások nem juthatnak semmilyen kölcsönhöz. „A tőke szabad áramlása szükségszerűen a nemzetek feletti vállalatok növekedéséhez vezet. Megvan rá a lehetőségük, hogy bárhol a világon működjenek és önálló nemzeteket túszként kezeljenek, azzal fenyegetve a kormányokat, hogy összecsomagolnak és elmennek, megszüntetve a munkaalkalmakat. A kormányokat arra kényszerítik, hogy vetélkedjenek ezen csavargó társaságok (vagabonds) kegyeiért és csalogassák őket az alacsony munkabérekkel, laza környezetvédelmi szabályozással, és anyagi támogatással." (Norberg-Hodge 1997, Magyar Szemle, Online) „A nemzetek feletti vállalatok által irányított tájékoztatási eszközök szabják meg viselkedésünket, tudatunkat, politikai nézeteinket." (György 2000, 61. oldal)

              „Azzal érvelnek az új nemzetközi kereskedelmi egyezmények mellett, hogy egységes világgazdaság van születőben - ami magától értetődő módon mindenki hajlandóságán múlik. A szabad kereskedelem az áruk szabad áramlását jelenti - onnan, ahol a legjobban elő lehet állítani, oda, ahol azokra szükség van -, bár ezekre a föltételekre semmi biztosíték nincsen. Arra sincs válasz, hogy miként igazolhatja egy nemzet a helyi termelés lerombolását a külkereskedelem érdekében. Arra sem, hogy a globális gazdaság mekkora áremelkedést, munkanélküliséget, természetpusztítást és uzsorakamat-fizetést fog eredményezni?" (Berry 1995, Resurgence) A globalizáció világszerte rábírja az embereket a kulturális és a biológiai sokféleséget romboló, monokultúrás termelésre. Olyan szakmai elveket kell támogatni, és olyan gazdaságmintákat követni, amelyek a különböző tájegységek éghajlatát, talaját és forrásait segítenek hasznosítani. Magyarországon is nehézséget jelent a magyar növényi génállományt magunknak megőrizni a világ nagy vetőmagtermelő cégeinek törekvéseivel szemben. Máskülönben előfordulhat, hogy jogdíjat kell majd fizetnünk valamely vetőmaggyártó cégnek a magyar fajták használatáért.

             

               Az állam szerepe

          A nyugati közgazdászok az 1929-33-as nagy gazdasági válságon való felülkerekedés, az angol és amerikai gazdaságok II. világháborús mobilizálása és a Marshall-terv sikere nyomán már-már azt képzelték, hogy a közgazdaságtudomány csodaszert adhat a társadalmi problémák orvoslására. Napjainkban a pénzügyi és gazdasági világválság idején sokan elevenítik föl az egyik legbefolyásosabb közgazdász, Lord Keynes gazdasági eszméit. Ő 1930-ban arra érzett indíttatást, hogy unokáink gazdasági lehetőségein elmélkedjék, és arra a következtetésre jutott, hogy talán már nincs is olyan messze az a nap, amikor mindenki boldog lesz. Schumacher szerint Keynes ezt mondta: „ ... ismét többre becsüljük a célt az eszköznél, és a jót választjuk a hasznossal szemben. Ám vigyázat! Mindennek még nincs itt az ideje. Még legalább száz évig el kell hitetnünk magunkkal és mindenkivel, hogy ami jó, az gonosz, és ami gonosz az jó, mert a gonosz az hasznos, és a jó nem az. A kapzsiság, az uzsora és a gyanakvás legyenek még egy kis ideig az isteneink. Mert csak ők vezethetnek ki bennünket a gazdasági szükség alagútjából a napvilágra." (Schumacher, 22. oldal).

              Aligha tagadható, hogy a monetáris és a költségvetési politika fontos. De szomorúan hallom, hogy míg a válságból kivezető utat az egyik oldal a megszorításokban látja, addig a másik oldal minél több pénzt pumpálna a gazdaságba, és ezáltal szeretné gerjeszteni a fogyasztást, mert szerintük a fejlődés mércéje a GDP. Szerintem egy hosszú távú stratégia kidolgozása lenne fontos mindenütt, amely stratégiákat nemzeti szinten kell kezelni. Ez a stratégia lehetne a gazdaság belső motorja. Válság idején csökken a stratégiai gondolkodás szerepe, mert mindenki csak a túlélésre játszik, és csak a taktikai döntések tűnnek fontosnak. Ez azonban téves gondolkodás, mert mindig lesz jövő. Amikor megvan a stratégia, akkor már lehet pumpálni a pénzt a megvalósítása érdekében az oktatásba és a stratégiához tartozó gazdasági szektorokba. Ennek a pénzpumpálásnak már nem a rövid távú fogyasztás gerjesztése a célja, hanem munkahelyek teremtése és a jövő megalapozása. Az olyan állami beruházásokkal is egyetértek, mint például a környezetvédelem fejlesztése, erdőtelepítések, termőföldek és vízkészletek megóvásáért folytatott beruházások. A roosevelti New Deal keretében is a közmunkákkal és állami megrendelésekkel teremtettek tömegesen munkahelyeket, széles körű mezőgazdasági támogatási rendszert vezettek be, és nem direkt pénzzel támogatják a lakossági fogyasztást.

                A költségvetési politika egyik eszköze az adózási rend kialakítása. Az adók befolyásolják a piaci szereplők magatartását, ezért fontos funkciójuk lehet a nemzeti stratégia megvalósításában. „A legtöbb országban az adózási szabályok a kisvállalkozókat sújtják. A kisléptékű termelés munkaigényesebb, és az emberi munkát terhelik a jövedelemadók, társadalombiztosítási járulékok, forgalmi adók is. Az adórendszer a nagyvállalatok tőke- és energiaigényes termelését támogatja. Alapvetően meg kell változtatni az adórendszert, ezzel segítve a helyi termelőket, munkahelyeket teremtve, előnyben részesítve az embereket a gépekkel szemben. Az energia-felhasználás megadóztatása is a kisléptékű, emberi munkán alapuló vállalkozásoknak kedvezne." (Norberg-Hodge 1997, Magyar Szemle, Online) A Keynes elveit követő közgazdászok szerint az adók felhasználhatóak a gazdasági válságok enyhítésére. Recesszió idején az állam az adók csökkentésével ösztönözheti a fogyasztást (jól előre jelezhető mértékben), aminek köszönhetően nő a GDP, és csökken a válság mélysége. Másfelől az államnak nem kell a csökkenő adóbevételeket azonnal a kiadások visszafogásával ellensúlyoznia, mert megnövelheti a költségvetési hiányt, amit a válság utáni időszakban az adók emelésével megszüntethet. Ezen elméleti megállapítások gyakorlati alkalmazhatóságát azonban több okból is erősen vitatják a makroökonómusok. Buddhista szempontból azért nem fogadható el, mert így megint csak a fogyasztás növelésével próbálják orvosolni a gazdasági válságot, ami ökológiai válsággal fenyeget.

           Asóka uralkodásakor és a bhutáni példában is fontos a felülről jövő kezdeményezés és a központi szabályozás. Akár buddhista vagy más alternatív közgazdaságról beszélünk, mindkét esetben „bölcs" központi szabályozás vezet az etikus gazdasági elvek betartatásához. Azt valószínűsítjük, hogy mindazok az eszközök - törvények, rendeletek, jogszabályok -, melyekkel támogatni lehet a buddhista közgazdaságtant állami szinten, nem a bürokráciát, hanem az átláthatóságot és az egyszerűséget szolgálják. Természetesen ugyanilyen fontosak az olyan alulról jövő kezdeményezések is, mint amilyeneket ismertetek a következő részben.

---

[1] The Limits to Growth

Oldal: Gazdasgi növekedés zavarai
BUDDHIZMUS és/vagy KÖZGAZDASÁGTAN - © 2008 - 2024 - buddhista-kozgazdasagtan.hupont.hu

A HuPont.hu weblapszerkesztő. A honlapkészítés nem jelent akadályt: Honlapkészítés

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat